A fotózással 2009-ben kezdtem kísérletezgetni, leginkább önkifejezés céljából. Ezáltal akartam gondolataimat, látásmódomat képi megfogalmazásba önteni.
Az egyetemi évek során megismerkedtem a rendezvény-, buli- és fesztiválfotózás izgalmaival és a koncertfotózás szerelmese lettem.
Kedvenc műfajom viszont valahol mindig az emberábrázolás, a portré volt, ezért elhatároztam, hogy több műfajt is elsajátítok és komolyan kezdek fényképezéssel foglalkozni. 2020-ban elvégeztem egy fotográfus képzést. A holtig tartó tanulás híve vagyok, így van ez a fotózással is, ezért folyamatosan fejlesztem magam, hogy a munkám magas színvonalú legyen és maradjon.
Napjainkban főleg rendezvények, esküvők, családok, portrék, koncertek fotózásával foglalkozom. Szeretem élménnyé tenni a fotózást, melynek során megörökítem a szépséget, a meghitt, grandiózus vagy vicces pillanatokat.
Ez az interjú 2021-ben készült velem, amelyben többet megtudhatnak fotós múltamról.
– Halmy Fanni